Elgondolkodtam egy történeten, amit most megosztok. A szereplők valósak, csak nem írok neveket, hiszen az teljesen felesleges. Tehát aki magára ismer, az nem a véletlen műve. A történet egy része szintén valós alapokon nyugszik. A történetben van fikció is, főleg a vége az teljesen kitalált, mondhatni egy párhuzamos világ lehetséges verziója. Pont azért írom ezt a történetet, hogy ezt a lehetséges verziót elkerüljük. Íme:
Furcsa pár egy furcsa világban, egy furcsa történettel. Furcsa pár, mert a lány erős kezű, erős akaratú, ámde kívülről törékeny alkatú. A fiú vajszívű, irányítható, irányításra szoruló, de nagytermetű, olykor gyermeki lelkű. Kettecskén éldegéltek egy furcsa világban, mely mindkettejük számára furcsa volt: egy nagyváros szívéhez elég közel. A fiú az ő gyermeki lelkével, nagy szívével furcsa volt számára ez a város tele szeméttel, tele nyomorral, nyomorgókkal, mindenféle számára eddig ismeretlen felfogással. Hiszen ő egy zárt világból érkezett ide, egy kicsiny, eldugott faluból úgy, hogy olykor nem is értett az egész körülötte levő világból semmit. De sarkára állt és meghazudtolva múltját, jelent és főleg jövőt akart magának és párjának: szakmát szerzett és munkába állt. A lány bár ő is máshonnan jött, de lévén erős lány, sokkal jobban alkalmazkodott a város zajához, a benne rejlő veszélyekhez és felül is kerekedett rajtuk sikerrel. Történetük szintén furcsa, hiszen mindketten máshonnan érkeztek; más élettel, más háttérrel rendelkeztek. Mégis összehozta őket a sors, a végzet, vagy ha úgy tetszik az internet. Szépen éldegéltek kettecskén egy albérletben és próbáltak erejükön felül teljesíteni, hogy saját otthonuk legyen, majdan benne pár apró kis gyermekkel megfűszerezve. Mindketten ennek szentelték erejüket, idejüket. Mind a ketten a saját habitusuknak megfelelően: a fiú nyugodt erőt képviselve, néha megfontoltan, néha gyermekien; a lány felvette a város ritmusát és mindíg tudva mit akar, állandóan azt a lehető leghamarabb meg akarta valósítani. Mindketten igyekeztek. Úgy tűnt, hogy minden úgy lesz ahogy szeretnék, de egy apróság, ami nem apróság, mint viharfelhő borította be életük egének a jövőre néző szegletét. Lakást sikerült foglalniuk, sikerült is beletenniük a kezdéshez szükséges tőkét. Sőt! Ami fontos volt, jó előre gondoskodtak arról is, hogy a részletek se okozzanak gondot. De ami a legfontosabb volt számukra, az nem akart jönni: az új élet az új lakásba... Pedig mindent megtettek ami tőlük telt, mégsem akart sikerülni, de úgy gondolták, hogy majd a lombik segít. Így éldegéltek kettecskén csendben, olykor megértésben, olykor nem annyira. Mindketten járták a maguk útját. A fiú nyugodtan a nagy szívével, a nagy termetével, a lány a város gyorsaságát magára véve midíg pörögve, olykor meggondolatlanul. Ilyenkor a fiú mindíg rászólt: -Hányszor kértelek már, hogy ne menj át a piroson?! Még valaki el talál ütni!- De a lány volt, hogy nem szólt rá semmit, de volt hogy még nevetett is rajta. Sietett, hiszen várta a munkája, amit élvezett. Várta a lehetőség, hogy gyermeke lehessen attól, akit szeret. Úgy gondolta ezzel is időt spórol. Így teltek-múltak napjaik szépen olykor csendben, olykor nem annyira csendben. Történt egyszer, hogy a lány kapott egy hívást: mennie kell munkájával kapcsolatban egy fontos ügyfélhez. Gondolta tesz egy kis kitérőt útja során és beugrik utánanézni, hogy vajon a legújabb beültetése sikerrel járt-e. Bement az intézetbe, de kifelé már földöntúlian boldog volt: -Sikerült! Végre sikerült! Megvan! Ennyi utánajárás, ennyi szenvedés után összejött!- Röpülni szeretett volna párjához elmondani a hírt, de még hátra volt egy fontos üzleti ügye. Minél gyorsabban szeretett volna túl lenni az egészen. Úgyis hozzá volt szokva a pörgéshez, gondolta még most az egyszer ezt amilyen gyorsan tudom, elrendezem. Aznap amikor a fiú hazaért, furcsán érezte magát. Valahogy nem voltak érzéseiben helyén a dolgok. Nem volt otthon párja sem, de ez olykor előfordult, így nem aggódott. Ahogy telt az idő, ennek ellenére nyugtalankodni kezdett. Próbálta hívni a lányt, de a telefonja ki volt kapcsolva. Ez sem volt újdonság, de valahogy mégsem stimmelt valami. Gondolta addig amíg kiderül merre jár a párja, bekapcsolja a tv-t. Közben kicsit fosztogatta a hűtőt és ráakadt egy cetlire, amit párja hagyott neki: -Üzleti ügyben kell járnom, ahogy tudok jövök. Szeretlek!- A fiú megnyugodott, leült kicsit bámulni a képernyőt. A hírek ment éppen. Arról volt szó, hogy a város ahol éltek, nem messze tőlük, egy szörnyű baleset történt: egy piroson átrohanó lányt gázolt el egy autó. A lány nem élte túl. A személyleírás valahogy furcsán ismerősnek tűnt a fiú számára. Csak azt nem értette, hogy a hírekben miért tartották fontosnak azt is közölni, hogy a lány zsebében egy lelet van, melyen ennyi áll: -Gratulálunk! az eredmény pozitív.-
Őszintén remélem, hogy ez a vég soha nem jön el. Csupán azért írtam le, hogy ezzel is elkerülhetőbbé tegyem ezt a fordulatot.
