Elmúlt egy újabb karácsony, ki-ki a maga módján ünnepelte eme csodás ünnepet. Ami elgondolkodtatott az most történt, amikor a fát újra lebontottuk. Itt meg kell említenem az újra szó helyénvalóságát, ugyanis évek óta ugyanazt a műfenyőt használjuk. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan lehurrognak azért, mert nem igazi fenyő van nálunk, de menteném magam azzal, hogy 1: olcsóbb, 2: környezetbarátabb megoldás. Viszont a lényeg nem ez lenne. Ami szöget ütött a fejembe, az a fára aggatott díszek kapcsán gondolkodtatott el.
Tudni kell, hogy mi személy szerint több éve nem vettünk már díszeket, persze ide most nem számít a szaloncukor. Ami mégis az egészben furcsa, hogy bár ilyen téren nem szántunk semmit sem a díszítésre, és míg a régebbi díszek közül a használatban több is tönkrement, mégis évről évre több a dísz a fán. Nem őrültem meg, és nem is lettem szenilis, viszont biztosan tudom, hogy egyre kevesebb hely van a mindíg állandó mennyiségben vásárolt szaloncukorhoz képest.
A megfejtés a karácsonyt jelentő csoda mellett létező talán az élet csodájának mondható gyermekekben rejlik. Ugyanis most amikor leszedtem a fát, rácsodálkoztam minden egyes díszre. Pontosan tudom, mikor és hol, valamint hogyan jutottam hozzájuk. Azt kell mondanom, hogy igen elenyésző részük származik "szimpla" vásárlásból. Persze ezek esztétikailag szépek, általában tartósak, és főleg: nem igazán jelentenek számomra sokat. Ezen kívül vannak azok, amiket kaptam kedves ismerőstől, baráttól, vagy egyszerűen "csak úgy". Nos ezek esztétikailag már nem mindegyike veszi fel a versenyt a fentebb említettekkel, de ami fotosabb (szerintem), hogy számomra kedvesek, örömmel veszem kézbe őket, jelentésük van számomra. Az a jelentésük, hogy valaki érdemesnek tartott arra, hogy megajándékozzon. Itt és most jött el a harmadik, és egyben legfontosabb csoport ideje. Ugyanis a díszek legtöbbje, és évről évre nagyobb számban létező csoportja a gyermekeimtől származik. Ezért van minden évben több, hiszen olyan nagy lelkesedéssel "gyártják" mindíg az újabbakat. Azt mondom, hogy ennél a résznél ne beszéljünk esztétikáról. Hiszen a legrégebbi gyermekek által készített díszek egészen zsenge korukban készültek. Viszont nem is ez adja az értéküket! Mert vannak köztük abszolút nem karácsonyiak is, viszont felkerültek dísznek, mert miért is ne? Végignéztem minden egyes darabot, ahogy bontogattam a fát. Volt köztük az egészen egyszerűtől kezdve a már komolyabb alkotásig mindenféle. Volt előre papírra készített sablon, amit ki kellett színezni, és utána ollóval kivágni, utána került a fára. Volt olyan, ami már vékony falemezből készült sablonra épült, azt kellett színezni, vágni. Volt olyan, ami gipszből készült öntőminta segítségével, szintén színesen, persze ezek már festettek. Volt olyan, ami különböző kézműves szakkörökön készült szalmából, és bár a figurának semmi köze a karácsonyhoz, de mégis a fán landolt. Folytatni nem akarom a felsorolást, hiszen a célom nem leltárkészítés a fa díszeiről. Csupán azt szerettem volna kiírni magamból, hogy ezek azok a díszek, amiket gyermekeim saját kezükkel, legjobb tudásuk szerint, és főleg elsősorban szívük összes, őszinte és igaz szeretetével készítettek. Ezt éreztem minden egyes darabnál. Ezt akartam leírni. Hiszen pont ez a lényeg, vagy ennek kellene lennie a lényegnek. Ha nem lett volna semmi más a fán, csak ezek a gyermekek által készített kis alkotások, akkor lett volna igazán gyönyörű. Akkor lett volna igazán, igaz szeretettől sugárzó! Az én hibám, hogy erre csak most jöttem rá, amikor már vége az ünnepnek. De attól válik az ember naggyá, ha először is (f)elismeri a hibáit, és utána kijavítja azokat.
Zárszóként annyit írnék mindenkinek, akit fenti pár sorom megérintett: Jövő karácsonykor hagyjuk, hogy a szemünk fényei, gyermekeink kreáljanak díszeket, és ha elég nagyok, akkor akár maguk (is) aggathassák azt a fára. Nem számít egyáltalán, hogy mennyire kezdetlegesek ezek a díszek, és egyáltalán, a legkevésbé sem számít, hogy nem kapcsolódnak a karácsony témakörhöz! Mert ami igazán számít az az, amit jelentésükben, létezésükben hordoznak: együtt a család, együtt csodáljuk a kis kezek munkájának gyümölcsét, és talán-talán együtt érezzük azt a sugárzó, őszinte, feltétel nélküli szeretetet, ami a díszekből felénk árad.....
