reblog

Nem kezdem úgy, hogy egyszer volt, hol nem volt, mivel amiről írni készülök, az jelen időben van. Az az igazság, hogy egy rádióműsor hallgatása közben lettem figyelmes egy olyan mondatra, ami kihozta belőlem az "írhatnékot". A mondat egy olyan környezetben hangzott el, ami azt taglalta, hogy vajon milyen az éttermek vendégköre, milyen igényei vannak a vendégeknek, meg sok hasonló szempont alapján taglalták ezt a témát. A mondat nagyjából így hangzott el: -Sajnos kevés az igényes vendég!-

Nos vizsgáljuk meg az egész kérdéskört egy más szempontból, egy olyan szempontból, mint például egy egyszerű, hétköznapi bérből és fizetésből még véletlenül sem jól élő, hanem hónapról hónapra tengődő munkás nézőpontjából.

Félreértés ne essék, nem akarok, és nem is fogok politizálni, de elkerülhetetlen, hogy néhol ne kerüljön említésre eme életünkre nagy befolyással rendelkező fórum.

Nos a mai rendelkezésekről annyit mondanék, hogy furcsán működnek. Lehet, hogy én vagyok az egyedüli aki nem igazán érti, de a napi közösségi portálokon közzétett bejegyzések alapján más is hasonlóan van ezzel, csak még ők nem értek odáig, hogy le is írják ezzel kapcsolatos gondolataikat. Mert mit lát, mit hall ma az egyszerű, egyszeri dolgozó? Azt hallja, hogy milyen jó nekünk, mert emelkedik a bér, csökken a rezsi, meg úgy általában hurrá, épül szépül minden, meg hasonló jóságok. Hangsúlyoznám, hogy több bejegyzés alapján mondom ki a saját gondolatom: odáig rendben is lenne mindez, ha azt érezném, éreznénk, hogy ez így is van. Viszont azt veszem észre, hogy amit kapok összegszerűen, az csak névleges összeg, alig pár ezer forint, amire természetesen még a személyi adó terhe rákerül. A rezsicsökkentés után is érdekes módon úgy vettem észre, hogy hónapról hónapra egyre növekszik a számla összege. Egy példa az összegszerűség kedvéért: rezsicsökkentés előtti áramszámlám 4600 ft, rezsicsökkentés utáni meg 9010 ft...

Ha ez így működik itt Magyarországon, akkor köszönöm, de nem kérek belőle! Azt veszem észre folyamatosan, hogy lassan gondot okoz egy 419 forintos egyszerű párizsi -aminek "csak" 70 százaléka víz, a maradéknak a minimum fele szója- megvétele az éppen aktuális hónap utolsó napjai táján. Persze még én szerencsés vagyok, mert van egy kiskertem, meg néhány gyümölcsfám, tartok pár darab tyúkot, így ha nehezen is, de kihúzom. Viszont bele szoktam gondolni abba is, hogy bizony sok ember számára ez nincs így! Viszont ha ez szerencsének számít, hát akkor nem is írok az egészről minősítést, azt megteszi mindenki maga, aki ezt olvassa...

Viszont itt a baj! Kihúzom valahogy, nehezen, nyögve. Sajnos azt kell látnom, hogy nagyon sokan vannak így a hozzám hasonló munkásréteg képviselői közül is. Így nem az a csoda, hogy aki megteheti, az elmegy olyan országba, ahol megbecsülik mind anyagi, mind emberi módon. Mert ugye azt a témát, hogy hogyan élik meg a napi munkahelyi bánásmódot a munkásemberek, arról majd írok egy újabb bejegyzést és megírom kíméletlen nyíltan, hogy mit művelnek velünk.... Vissza térve az előző gondolatomhoz: az a csoda, hogy nem megy el minden épeszű, jókezű mesterember valahova, ahol megbecsülik. DE! Itt jön az az igencsak érdekesen működő rendszer.

Ahhoz, hogy valaki letelepedjen, gyökeret verjen mi is kell? Először is kell egy biztos munka, ami(mi egyszerű melósok tudjuk) egyszerűen nincs. Aztán ha van egy fix jövedelem, (ami mint említettem feljebb: éppen csak vegetálni elég) akkor jöhet az évekig tartó gyűjtögetés, vagy a lakáshitel. Nagy általánosságban ez utóbbi, hogy ne más tulajdona után ablakon kidobva a pénzt kelljen fizetni. Hiszen fontos, hogyha már fizet az ember fia, akkor legalább sajátját fizesse. Persze sem így, sem másképpen nem egyszerű a helyzet. Ezek után telik szépen a felvett összeg: évi pár ezer forinttal kevesebb lesz annak ellenére, hogy havi több tízezer forint, ami csak erre megy el... Aztán telnek az évek is, már "csak" 30 évig kell fizetni... Az egyszerű, egyszeri munkásnál meg egyszercsak hipp-hopp lesz egy szép, egészséges kis utód. A kiadásai megnőnek, de észre sem veszi, mert hát a gyermek a legfontosabb, az sem baj, ha ennek a hónapnak a végén ő nem eszik, de a gyermek, a szeme fénye gyarapodjék. Aztán arra a következtetésre jut, hogy bizony meggondolandó: jöjjön-e újabb trónörökös, mivel ennek az egynek is nehéz megadni, amit erejéből telik, hát még egy következőnek! Olykor(és tényleg csak olykor!) előfordul, hogy véletlenül, néha tervezetten jön egy újabb gyermek, viszont az már, hogy egy harmadik is jöjjön, az a legritkább esetben, hiszen enni is kell annak a gyereknek, meg ruha sem ártana, meg újabb cipő, amit rohamosan kinő, pedig a fizetéshez mérve drága, aztán meg külön szoba nekik, főleg ha nem egyneműek...

Azt kell mondjam ez még aztán csak a kezdet! Miért is? Azért, mert biztos, hogy a gyermek valamiben tehetséges lesz, vagy éppen valami másban pótlásra, segítségre szorul. És vajon mi kell ahhoz, hogy segítsük szemünk fényét? Három dolog: pénz, pénz és pénz... Azután jön jó esetben a főiskola, egyetem. É mi kell hozzá a tehetségen kívül? Nem ismételném magam... Lesz olyan, aki felvesz diákhitelt csak azért, hogy amúgy is végletekig terhelt szüleit ne terhelje tovább. A kör itt bezárul. Miért is? Azért, mert már eleve úgy kénytelen indulni, hogy adósággal a hátán, azután úgy is folytatja, hiszen letelepedni, lakást venni nem tud másként. Persze van olyan verzió is, hogy ha nehezen is, de nem vesz fel hitelt, viszont éppen ezért már kacsintgat is külföldre, mert ott megbecsülik.

Kérném szépen, ez lenne szerintem a mai helyzet... Visszatérve az első gondolatom befejezéséhez: nem ott van a gond, hogy nem lenne igényes az egyszerű, egyszeri munkás, hanem azzal van a gond, hogy egyszerűen nincs rá módja, lehetősége, és főleg pénze, hogy igénye legyen. Mert örül mint majom a farkának, ha egy évben egyszer eljut valahova nyaralás címén és még talán be is tud ülni egy házias jellegű, kockás terítős, de elsősorban olcsó étterembe. Nem is álmodhat arról, hogy neki is jut olyan, amikor némely környező országban ritka az olyan hét, hogy ez utóbbit ne tennék meg. Ezt már csak onnan is tudom, hogy van egy Franciaországbeli házaspár ismerősöm, és ők ott még a szegény-középkategóriás nyugdíjasok közé tartoznak, ennek ellenére minden évben végigutazzák egész európát.... Végszóként csak annyit, hogy egyszer megkérdeztem egyiküket, ugyan mennyi a jövedelmük? Akkor tudtam meg, hogy milyen rétegbe tartoznak, és megmondták azt is kertelés nélkül, hogy havi 1000(!) euro a nyugdíjuk kettőjüknek. Nos én akkor kiszámoltam: három műszakban, heti hat napot dolgozva az én jövedelmem nem éri el azóta sem a 400 eurot... Persze ezt nem csak magam élem fel, hanem ezt még osztani kell négyfelé. Erre zárszóként ennyit: no komment...